Nagyszülők-unokák-család...

Érdekes levelezésre bukkantam a Bárka program Önfenntartás témájában.
Ezt olvastam :

 "Család témában szerintem van még egy nagyon alapvető hiba, amin változtatni kellene.
A gyerekeket nem azok nevelik, akiknek ez élethivatásuk lenne, azaz idősek (nagyszülők) és a közösség, hanem a szülők, akiknek meg nem ez lenne a dolguk. Lehet, hogy ezzel most megrökönyödést keltek, de a hagyományunkban a három (vagy több) generációs nagycsaládos modell -többek között- éppen a gyermekeknek volt a legjobb. Ehhez jött még a közösség óvó, nevelő ereje, ahol gyakorlatilag minden gyerek mindenkié volt, abban az értelemben, hogy felelősséget érzet iránta és adott esetben részt vett a nevelésében. Ez persze nem a szülők kizárását jelentette, hanem éppen azon terhek levételét a vállukról, amibe most sokan belerokkannak mind lelkileg, mind fizikailag.
Nem véletlen, hogy a gyermekek a legtöbb esetben nem a szülőkre hasonlítanak, hanem valamelyik nagyszülőre, velük tudnak igazán azonosulni.

Gábornak volt erre egy nagyon jó meglátása,
Most az öregeket betesszük az öregek otthonába a gyerekeket meg bölcsődébe, óvodába. Miért nem hozzuk össze a két generációt? Az öreg végre érezné, hogy szükség van rá, nem felesleges, a gyerek meg megkapná azt a figyelmet, amire a szülőknek -az esetek többségében- a létfenntartáshoz szükséges küzdelem miatt sem idejük, sem türelmük nincs.

A hagyomány szerint a gyermek MÉG közel van istenhez, az öreg meg MÁR közel van hozzá, az egyik a másikat tudja segíteni. Az öreg a gyermeket abban, hogy hogyan tegye meg az életútját, át tudja neki adni a életbölcsességét, tapasztalatát. A gyermek, meg abban hogy az öreg el tudja engedni az életet, hiszen átadja minden tudását, nem megy veszendőbe, így békét lelve tud elmenni.

Ez a modell nem csak nálunk működött kiválóan, amíg szét nem szakították a generációkat és a nagycsaládos rendszert, hanem sok szerves - primitívnek hazudott - társadalomban, az indiánoktól kezdve az afrikai törzsekig."

Aztán erre jött egy reagálás, ez is érdekes :

"Minden tiszteletem az öregeké.

Csakhogy ezerből ha egy akad, akinek van életbölcsessége.

A mi szüleink, a mostani öregek generációja az, akiktől mindent elvettek.

Mindent. Még az érzés képességét is. A legtöbbje robot, szocialista embertípus. Egy letűnt, haldokló világ értékrendjét képviselik, és közvetítik.

Néha arrogáns erővel is. A szabadságfokuk nulla.

Legyen hálás az az ember, akinek nem ilyen öregek vannak a környezetében.

A saját nagyapjára nem szívesen bízom a gyerekem, mert 100%-ban hibás tudással rendelkezik.Még annak a szónak a jelentésére sem képes ráérezni, mi a Szeretet. Semmit sem várok ettől a generációtól...

Isten Őrizzen attól, hogy a Múltra bízzam a Jövőt! Azt szoktam mondani, ha lelöknek a pincébe, nem mindegy,melyik lépcsőfokon kapaszkodsz meg, és kezdesz visszamászni.

Minden teremtmény vissza a térni a forrásához ugye? Nem azért nemzettem 3 gyereket, hogy a legsötétebb lépcsőről induljon.

Ne lökdössük már a gyerekeinket még lejjebb...

Aki ismer olyan öreget, akiről beszélünk/ábrándozunk, mutasson be neki."

Továbbmenve, ez a téma, így, még Osho elméletével is találkozik! Aki mindig azt hirdette, a gyerekeknek nem csak 2 felnőttre van szüksége az egészséges fejlődéshez, nem csak a szűken vett családra, hanem egy népesebb "társaságra" már nem emlékszem ezt hogy nevezte és tessék itt van ez a levél, ami magyar vonatkozásban is ugyanezt mondja! Milyen sokan imádjuk a nagyszüleinket és igen, sokszor rájuk is hasonlítunk... akkor hogy is van ez most???