2011. május 1., vasárnap

Sorol a vetés :))

Kikelt a kukorica! Magam is meglepődtem, amikor megláttam az apró leveleket a nagy kopár szántóföldön! Álltam a sor elején és ámultam! Mért is ne kelt volna ki? Csak azért mert kézzel és nem géppel vetettem? Nem csávázott vetőmagot? Abból se lett semmi baj! A sorok persze nem olyan nyílegyenesek mint a gépiek, de tőállomány rendben és a tök is kibújt! Mind a 6 féle. Úgy örülök! A lányom már megjegyezte, h ő fél ettől a sok töktől. Hogyan fogjuk ezt mind betakarítani, lehordani, ráadásul a kukorica kombájnolása előtt? Na ezt még én sem látom tisztán, de biztos megoldjuk.
Szóval igen, be lett vetve szépen az egész terület. Jól eltartott, kellett hozzá egy hét! Most meg azt nézem, h a vetés sorrendjében bújik szépen elő. Az elejét már kapálom is, nagyon gazosodik.
A szomszéd Gyuri is bólogat, azt mondja, szép. Meg hogy jó lesz.
Tegnap is rámköszönt kapálás közben, meg hozott egy kis kóstolót a disznóvágásból. Finom mangalica tepertőt, abált szalonnát, húst. A Gyuri az ilyen. Gondol egyet, vagy kell 20 kiló darált hús valakinek, már vágja is le a hízót. Úgyse tudja máshogy értékesíteni. Nem kell senkinek, nincs ára, a malacnak se. Szegény csak tartja, tartja, eteti a drága takarmánnyal. Nem csoda, hogy már kiengedi őket a mezőre, találjanak ott ennivalót! Legalábbis a malacok mindig kint vannak. Egészségesek is mint a makk.

2 megjegyzés:

  1. Éljen, éljen! Nőjön csak szép magasra! Ügyes vagy Anyeg!! Remélem esik rá az eső is, mert itt jó sokat esett, mindig azért örültem, hogy milyen jó a kukoricára!
    De most gyönyörűen süt a nap, szép hetet idesanyám! Áldás szálljon dolgos kezedre...;o)

    VálaszTörlés
  2. Éljen Gyuri!
    rajongok a mangalica tepertőért!

    VálaszTörlés