2012. november 7., szerda

Ami körülvesz ...

Tanyám ebben az évben nem érdemelné ki a Virágos tanya címet és nem csak a szárazság miatt.
Jóval kevesebb időt fordítottam rá, pedig továbbra is fontos dolog az életemben a szép kert, az ápolt, rendezett környezet, nem beszélve a saját kertben érő zöldségekről, gyümölcsökről.
Sokáig nyomasztott ez az érzés, hogy "nincs rá időm", nem halad a kert. Végre itt az ősz lassan aktualitását veszti ez is. A cserjék, a színes falevelek szerencsére így is kitettek magukért!
A kis kör alakú kert porhanyós földjében tyúkok, csibék, gyöngyösök kapirgáltak, hemperegtek, mély gödröket hagyva maguk után a száraz nyárban. Belocsoltam pár kihalófélben lévő virágot, erre másnap úgy rácuppant a baromfi sereg a nedves földre, nem nyugodtak, míg a növényt is ki nem kapirgatták szegényt tövestül.
A helyzet egyre randább, valamit kezdeni kell a tyúkokkal!
Na igen ... és itt elakadtam. Pedig egyszerűnek tűnik, vissza kell őket zárni a baromfiudvarba, így nem tennék tönkre azonnali hatállyal, minden halovány kezdeményezésemet a kertben.
Viszont, az idei évem nem csak az elhanyagolt kertről híres (hírhedt), a baromfinépség is így járt.
Tavasszal elhatároztam, nem tartok csibét, nem ültetek kotlót, a fene bajlódjon, úgyis a róka viszi el mindet.
Van az a pár tyúk, legyen tojás és kész!
A természet viszont nem fogta az én adásomat, a kotlók tették dolgukat, sorban jöttek elő a kikelt csibékkel, rőzse alól, szomorú eperfa lombja alól, meg minden alól! Volt olyan csapat, akik éjjelente a sziklakert tetején tanyáztak! Na gondolhatjuk ... ráadásul a sziklakert a hálószoba ablakával van szemben, a csibék meg csak nőttek, mint a fene!
Egyszer csak felserdült az első kakas! Aztán még 4! Egek azt a repedt fazék kántálást, ami ott ment hajnalban! :)) Különösen idegesített, amikor gyerekek, unokák aludtak a házban. Ilyenkor mezítláb, ágyból kiugorva futás ki, mint Zrínyi, csendben ordibálva, hajkurászva, hogy szűnjetek már meg!
Lányaim meg sorban jöttek elő, mosolyogva, hogy anya már megint hetedhét határig hajszolja a bitangokat, hajnal 4-kor seprűvel kezében!
Viszont! Megvan a szándék és elhatározás, hogy jövőre (hm) megint csodaszép, virágos lesz a tanya!
Lépéseket is tettem, a kerek kert körbekerítve, árvácskával, tavaszi virághagymákkal teleültetve!
Baromfilag még tanácstalan vagyok, bár róka koma igyekszik segíteni gondjaimon, tyúkállomány lassan beáll a tavalyi szintre, mintha szaporulat nem is lett volna. Vagy lehet, csak álmodtam az egészet? :o)))
Néha azt hiszem, ehhez már mégis pasi kell, hogy tyúkól, meg rendes kerítés, ilyesmi ... :))

Szerencsére néhány szépség azért akadt! A sétányrózsa nyár végére egész szép lett, szappanjaim kiváló háttere :))
 Igen, igen, a szappan-szerelem mindent visz :)) A mini gránátalmafa is csak háttér ...

És jövőre? Mi kerül előre, mi kerül háttérbe ... izgalmas dolgok ezek!
Állok elébe :))




11 megjegyzés:

  1. Húú, az a mini gránátalmafa, azt nagyon irígylem! :-) Meg a csirkéket is! Én úgy szeretnék, csak olyan az életünk, hogy még nem fér bele. Valahogy csak csináltasd meg a kerítést a csirkéknek, a kakasok meg menjenek a fazékba!:-)

    VálaszTörlés
  2. Én is elkeríteném őket, már a tyúkokat. Lehet, ól is jól jönne nekik. Bár nem tudom rókáék mennyire találékonyak? Azt látom, hogy a szappan mindent visz. Hol árulod őket?

    VálaszTörlés
  3. Azért biztosan szép amit nem láthatunk. A képek alapján mondom.
    A szappanok nagyon tetszetősek, a háttér is jó.
    Tyúkékat meg be kell költöztetni egy ólba. Nem eszik meg a virágot.

    VálaszTörlés
  4. Végre hír rólad!

    Pipik sipirc a tyúkudvarba...
    Vagy a pasi is jöhet keríteni...

    VálaszTörlés
  5. Nehéz ez a tanyasi élet! Most nekem is vannak csibéim. Kaptam őket. Többnyire törpék, ezek még röpülnek is. A férjem előzőleg megcsinálta a kerítést, de nem akár hogyan! Nekünk még vadhálót kell vennünk, mert őzikék is vannak, a céklát mind megették.Szóval be kell keríteni a kertet.

    VálaszTörlés
  6. Örülök, hogy újra jelentkeztél:))
    Igen, nincs ez másként nálunk se: tyúkok maradnak a tyúkudvarban, különben VUK eledel lesz belőlük. Szerencsére az asztalos műhely udvara elég nagy, az a 15-20 tyúk egyszerűen nem tudja kipusztítani belőle a zöldfélét, így kapirgáláskor még bőven hozzájutnak a rovarfélékhez is.

    VálaszTörlés
  7. Na látod ezért van nekem csak virágoskertem..és semmiféle állat!..bele is pusztulnék,ha a kert virágait valami baj érné...

    VálaszTörlés
  8. Hova lettél? Boldog ünnepeket szeretnék kívánni Neked

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katalin! Neked is jobbulást, egészséget!!!
      Hova is lettem ... kicsit bedarált az ünnep előtti munka, de a Karácsony már pihenős és talán-talán az év első 2 hónapja is az lesz. Nem is bánom :))
      Puszillak.

      Törlés
  9. Az asztalomon két fotó neked, kert körbekerítésről. Hova küldhetem? Még egy korábbi bejegyzésed ürügyén találtam neked.BUÉK

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves vagy, előre is köszönöm!!!
      margo.masszazs@gmail.com
      BUÉK :)

      Törlés