Ha elvetettem ....

... arathatom le! Ha kézzel, hát kézzel. A kukorica szépen beérett, zörgős, szárazra, jobb nem is lehetne!
Tavasszal kicsit nagy falat volt a kézi vetés, így mindenképp kombájnos aratást terveztem, pont úgy, mint más években. Igen, de eddig még nem volt disznóm, most meg van ez a 4 mangalica és imádják a frissen tört csöves kukoricát. Jókora területet letörtem már nekik, így a maradékra már nem érdemes kombájnt hívni.

Most ezzel foglalkozom szabad perceimben, kirohanok a kukoricába és vödörbe, zsákba töröm a csöveket. Így még ki tudom válogatni a szép fehér, vagy épp lilás-rózsaszín csuhét, egy külön zsákba gyűjtve, hátha végre sort kerítek arra a bizonyos csuhéfonásra, amire évek óta  készülök. Kikerestem pár oldalt a neten, meg lehet tanulni belőlük az egyszerűbb tárgyakat elkészíteni. Imádom a szakajtókat és vhogy mindig meg is találtak, már jó sok van belőlük. A nyárnak volt egy időszaka, amikor kb 8 féle gyógy-és fűszernövény száradt egyszerre, ilyenkor nagyon jó szolgálatot tettek. Mindegyikbe pakoltam vmit utószárítani. A gyümölcs, a zöldség is jóval tovább áll el ezekben. Remélem a tél meghozza az első saját készítésű csuhécsodát :)) Az alapanyag már gyűlik. Visszatérve a kukoricatöréshez, az egy szem kutya és a két szem cica ide is velem tartanak. Hallok ám vmi cincogás-zajt, hát a Cirmos már elkapta magának a reggelire valót! 11 óra fele már rendesen karmol, szúr, vág a kukorica szára, lassan abbahagyom a munkát, majd reggel kijövök megint, akkor sokkal kellemesebb. Régen anyám mindig fehér, hosszúujjú férfiinget adott rám a töréshez, abban nem karmolódtam össze, mint most a pántos pólóban! Így viszont még barnulhatok is! Na, valamit-valamiért... :))